Olvasók galériája

ifj. Vasuta Gábor felvételei

A természethez már kora gyermekkoromban közel kerültem. Először a madarak színes világa érdekelt. Nagyapámmal sok-sok odút készítettünk és helyeztünk ki az érdi kertben. Amikor Budapestre költöztünk, sokat számított, hogy a Ferenc-hegyen, az erdő közvetlen közelében laktunk. Nemegyszer némi furfangot is bevetettem, hogy a téli etetőre érkező madarakban gyönyörködhessek. Nem csoda, hogy szüleim az óbudai madárpiacra is elvittek.
Iskola után a Budai-hegyekben tett kirándulások a természet apró részleteinek megfigyelésére ösztönöztek. Egyre nagyobb örömet találtam a növények tanulmányozásában, és arra törekedtem, hogy minél több növényfajt ismerjek fel terepen. Meghatározó élményemmé vált a devecseri Széki-erdőben tett első botanikai felfedezőút, amelyen alig tudtam számba venni a számomra újat jelentő növényfajokat.
Fényképezni tíz évvel ezelőtt kezdtem. Akkor egy kis, kompakt géppel kattogtattam szinte mindenre a természetben járva. Arra törekedtem, hogy élményeimet képek formájában is megörökítsem és hazavigyem. Most is ugyanez a cél vezet, de gazdagabb tartalommal. Öt éve már, hogy nem csak a naplóm számára fontos a képi megörökítés. Egy tükörreflexes, digitális gép megvásárlása után elhatároztam, hogy élményeimet másokkal is megosztom.
A kirándulásokról szinte napi rendszerességgel internetes blogon számolok be, és iskolákban meg faluházakban is bemutatom fotóimat. A sajtóban is rendszeresen hírt adok a természet rezdüléseiről. Célom, hogy rávilágítsak ezekre a sérülékeny és eltűnőben levő csodákra.
A néhány év távlatából átlapozott színes fotók gyönyörű élményeket idéznek fel. A lágyszárúak mellett az idős fák a kedvenceim, azok a matuzsálemek, amelyek közül jó néhány elpusztult a legutóbbi tíz esztendőben. Gondoljunk csak a legendás zsennyei tölgyre! Hiszem, hogy minél szélesebb körben felhívom a figyelmet a természet értékeire és szépségeire, annál többen kezdenek el más szemmel nézni a körülöttük levő világra. Aki pedig egyszer megszereti tájainkat, az védeni és óvni fogja a környezetét. Ezért érzem úgy, ha fotóim embereket gyönyörködtetnek, hogy munkám nem volt hiábavaló.

 


Barkós cinege

Borzas macskamenta

Bükk július - Bíbor
sallangvirág
(Himantoglossum
caprinum)

Csengettyűvirág

Egyhajúvirág

Ezüstös utifű

Fehér gólya

Feketefejű sirály

Fenyőpinty

Fiókás tyúktaréj

Hamvas
rétihéja

Ikrás fogasír

Kárpáti sáfrány

Kékvércse

Kertisármány

Őz

Petrezselyemgomba

Réti iszalag

Rozsdáscsuk

Szarvashagyma
Allium carinatum

Szerkők

Sziklai kőhúr

Terpedt koronafürt